Az egységben nyugszik meg az én.

Az asszony és a beszélő szobor. Hangot hallottam, és kérést, hogy hallgassam meg a beszélőt. Figyelmeztetett, hogy nem lehetnek végleges képzeteim a világról nekem sem, az embernek sem. Most ezért ne tiltakozzam, hallgassam végig, hallotta a gonosz hangot, és nagyon közel van a hely, ahol uralmát gyakorolni képzeli. Ezzel egy időben láttam egy asszonyt, amint egy könyvbe ír. Mutatta az írást de nem tudtam elolvasni, a hang azonban, amely beszélt eddig, lefordította. Hasonló értelmű írást később az asszony pecsételte be, szerinte okkal. A látomás végén meg tudtam különböztetni a két beszédet, melyek hasonlók voltak, részben leírom itt.

Hallanotok kell, mindenki halálra megy, jó vagy rossz képzetekkel, ha képzetekkel harcolt, a képzetek viszik a sírba. Mert a hamis világ is gondoskodik, hogy a hamis képzetek megmaradjanak. Azok az írások, ami a végső időről beszélnek és igazak, valamint minden élő, aki igazságról beszélt, önmaga keveset mondott, mert a Teremtmény szól általa, vagy annak magja. Most a magokat életre kelti, aki egységet akar, vagy a Teremtmények egységét akarja, vagy a világ egységét. Háborúra készül mégis elfelejti a harcos, ellenségének cselekedete is ez, hogy megtéve megkeni majd a harc előtt ellensége lábát. Azért lehetséges, mert egy a harcos és egy a megtérő.

Egy beszélő szoborról is hallottam, amit az asszony jelenése említ, és jelentéssel bír, hogy miként áll az ismeretlen anyagi világban, és milyen bénítóan hat. Bízva jegyezd fel, mondta egy másik hang, a minden Teremtményre érvényes királyágról, hogy amit korábban a próféta leírt, amit hallottál is, azt csupán értelmezni igyekszel. Téged egy korábbi képzet ereje felemelt a fejedelemségbe, és bejártad a magasban azt a területet, honnan vissza-vezérelt a magasból a sugallat. Amikor lenn is körbe akartad járni a területet, amit mutatott a Lélek, és kapcsolódni akartál a fentihez, ekkor már nem tudtad teljesíteni a feladatot. Menekülnöd kellett, mert megtörtél valami hatalmat, nem tudtad még, milyen hatalom lehet, aki láthatóan harcolni akart veled. A beszélő szobor hatalma, ami akkor még nem tört meg véglegesen, így később vált láthatóvá, nem a földön állt, de valóban elképesztő erők mutatkoztak meg rajta, és hódoltak előtte, megértettem miért. Mert ábrázolata a mindenkori ellenség legyőzése közben mutatta meg, valamikor a harcos képzete volt ilyen.

Egy pénzen vett helyre vitt a maradék lélek, ide menekültem, és nem egy ismert úton. Ezen a helyen rossz véget élt ember építkezett, aki meghalt, és nem volt megnevezve az örököse, ismeretlen úton szerzett vagyonának. A hozzátartozótól béreltem az épületet, aki elköltözőben volt, de csak én tudtam hogyan épült a ház. Mivel nem tudhatott az asszony az elköltözött örökségéről, elfogadta a pénzt bérleti díjként. Később a hozzátartozó vissza akarta adni a pénzt, hogy a bérlemény a házasságából származó örökösé legyen. Megegyeztem vele, mert a gyermeke sem értette miről van szó, ezért alaposan utánajárt a kérdésnek, és jelezte, hogy álljak el a bérlettől, mert neki joga van a házra. Minthogy a pénzt már átadtam az asszonynak, nem vettem vissza, amit odaadtam, mert a magát birtokosnak vélelmező örökös sem tudta igazolni örökségi jogát. Érthetően, így megelégedett a pénzel, amit anyjától kapott. A ház üres volt, zálog volt rajta, de már a kedvezményezett sem élt.

Vételi jogom nem volt semmire, magamnak itt semmi jogot nem szereztem. Ahogy a királyság megnyerni akart területen álló beszélő szoborra sem terjedt ki hatalmam. Képzeletemben a szobrot olyannak láttam, mintha arcomat nézném, amit a Gonosz mutatott, aminek képzeletre gyakorolt hatása felülmúlta az elviselhetőséget. Ekkor így szólt az Úr: „Átformálom ezt a szobrot, a Teremtmény halott képzeletének beszélő szobrát olyanná teszem, milyennek én magam látom. Lásd, és megérted, ledöntik ezt a Te szobrodat is, mert az én látásomat ledöntik, és vele együtt össze fog omolni az a Teremtmény hatalmának beszélő szobra, amit a Gonosz formált. Ellenségképet utána nem készíthet majd az ellenség, és megmentője leszek, aki ezután ábrázolat képzete nélkül az enyém lesz, annak az Ura leszek”.

A hajdan volt elhalt mag olyan, mint az egység idején, amit maga mögött hagyott, látni már nem akarja a gyáva világ a halál után, azért sem, mert közösségben fejlődő önértelme miatt általános tapasztalatnak érzékeli azt, ami csak egyéni. A válaszok keresését meg tudja oldani állandósult reflexiós kényszerrel, de önreflexióra nem marad ereje. Valóban a személyes döntés nem helyettesíthető, de ahol kihívás van, ott lehet az anyagi tárgyszerűség a megoldás, mint a téves értékelés, ami általában elvszerű válaszhoz vezet. Mélyebbre kerülve az anyagban a lelki halál, ez a képzetet egyetemes kihívás, a részletezésre idő kell. Az egységnek, miben már eluralkodott, a civilizációs kényszer, még része a közös bűn, amit a civilizáció elfeled, és elköveti a jó választási szabadság mellett a tévedést is, hogy nem látja meg segítség nélkül múltban közöst, gyermekségét. Tévképzetek miatt a Teremtett világban is elgyengül a szív gondolata, mint a sugalmazás leírása az elmét nem emeli, ahol a lelki kérdés adott volt, ami gyarapodva vigasztaló örömhíre lenne, mert ilyen módon vezetne az isteni irgalom megértése megtérésre, hol már nem képzet az ígéretek megvalósulása.

Tudományosan elfogadott ma, hogy kétdimenziós (síkszerű) geometriával leírható az univerzumban az ismert anyagi kicsiny része, amit anyagi világként kutatnak, és kimutatható az ismeretlen energia és anyag döntően nagy aránya. A profán világ tapasztalatát, és a lelki ajándékokat is feltételezhetjük egy időben, amit törékeny cserépben hordozzuk. Olyan formán, hogy az okot lépésről lépésre haladva lehet megérteni, és célnak így az tekinthető, mikor a helyes lépések felismerhetők lesznek. A transzcendens önreflexiót jól alkalmazva megmutatható, hogy kis egységekben tervezve, a tagolt anyagi és a hitben elfogadott Teremtett világban is a személyek elhatalmasodó reflexiós kényszere sokirányú értékszemléletig vezet, egység helyett.

Az anyagi ember önértelme kétdimenziós, a Teremtett világ embere a megegyezéses civilizációban hitben és az egységben található meg. Az a létező erő, amely hatására egy személy lépésenként megállapítja, hogy milyen az anyagi szerkezet képzelhető el abban a világban, melynek talaján áll, Isten létező királyságban, akkor az ismeretlen anyagi tartományból is van kitekintés az Isten Országában. Olyan egység, ami egyre inkább maga ellen fordítja az ellenérdekelt feleket, nem egység lesz, hanem háborús készülődés, melyben nem győzi le a Teremtett világ a gyengeségét, de a hajléktalan ember világához vezet, a civilizációs extrémizmushoz. Szabadságra készülve, sokkal inkább betegek leszünk, ha az idők teljessége helyett, oda tekintünk, ahol az idők szava gyengébb, mint az idő hatalma. Az utolsó idők hamarabb közelednek el, mint a haldoklónak hirdetett világszabadság. Az egység talaján az utolsó órában vagyunk.

Az örömhír arra biztat, hogy egységet akar királyságában az Atya. A gyermek ezt el tudja képzelni, a kis közösségek örömében, és azt elérhetőnek is véli, hogy ki lehet küzdeni a szabadságot. A távol lévő, az is egységben nyugszik meg, a hajdan volt közösségi örömökben, ha azok elhalt magjai termést hoznak. Amikor majd hírét veszi a közelálló, a nagy háború hirdetett közelségét, készen áll, nem fél. Akik magukat elvetett magnak képzelik, azok örömmel várják, ami már hirdetve van. Ami belső sugalmazás leírása után a forrástól a tengerig hallható hang, hirdetve van az egységben, ahogy a mag föld alatt élete elkezdődik, és életre kel a termésben.

Áldás az Úrban.

Béke és szeretet.

Ámen.

Collatio Tomi

25. üzenet. Az elküldött én megérkezése.

A profán felcserélheti a honnan jöttél kérdést a válasszal. Ismeretlen helyeken tipikus, hogy mielőtt érkezőt kérdezné valaki, a vendég megelőzheti válaszát a logikus következménnyel, hogy rövid eltöltött idő után leírja az a helyet, ahol épp kérdeznék. A várható visszaérkező így nem ébreszt gondolatokat a helyiek szomjas képzetkörében, és a ki nem beszélt kérdésekre adott megelőző válasz, így a (a mivel jöttél, ki küldött, meddig maradsz) kérdése elő sem fog kerülni, erre garancia van. Ha mégis, akkor elküldik a kényszeres kérdezők a válaszadók melegebb éghajlatra. A meglepő, hogy mégis fel vannak téve ezek a kérdések. Na de, hogy hol lépett jó útra a kérdező, arra a válaszok furcsasága adja meg a felelet. Mert a jó válasz lehet a rossz kérdés élete és halála. A válaszok mindig jók, ha a kérdező képes önmagára reflektálni általuk. A „civilizált” ember akkor is törekszik az érdeklődésre, ha nem számít arra, hogy sok válasz „civilizált” hazugság. Ha mégis azt válaszolná valaki, hogy az egységes emberiség, mint olyan, meg tudja haladni korlátait, az már ne sokat elmélkedjen. A profán világóra az utcasarkokon körbejár, itt belebólint a közösségi időkbe a szakralitás, a különleges esemény. A megérkezés a kezdeti időkbe fog vinni, így a kérdezőnek figyelembe lehet venni, hogy ha beszél ezután, az emberi tudat választ a helyszerűségben az építkezés és a megkövesedés között.

Jó, ha az ember a köves terepen szerzett tapasztaltról nem beszél. Ha bizonyságot tesz mégis, akkor a honnan jöttél kérdésre a profán világban is van jó válasz, itt is van lelkiség. Az egység terepén feltételezni lehet, hogy valaki beszélni akar a kedves vendéggel arról, ami nem a világ helyi témája. Ezért van benne az Írásban: „Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája” (1Pét 2,6-7). Leírok két próféciát, régebben mondott nekem a Szentlélek. Egyik elküldés, a másik megérkezés. A kettő, a hely azonossága miatt is összefügg.

Írd le ezeket a szavakat, így kezdődik az elbocsájtás. „Kedves népem. Menj ki házad népével a földről, ahol vagy. Nem tudhatod még, hogy ez már a gonosz gazda földje, és azt sem, hogy eladta, és nem gondoskodik majd a gazdaságáról. Keress szolgálatot másutt, legyél befogadott, mert jobb neked a kivetettség, ha életed van, mint romló gazdagság.”

A megérkezés szavai már ezek. „Kedves népem. Arra a földre, ahonnan kijöttél, most beléphetsz. Ne félj útra kelni, hogy földet szerezz. Ha válaszolsz, és ígéretemre hallgatsz, magaménak mondalak. Megértik, ha leírod, amit mondok, és más kezébe adod. Ami képtelenség nektek, nekem nem az. A gonosz gazda földje sivár, nem lesz ellenállás és fegyverhasználat sem, ahogy te képzeled. Pénzen vett földjével a gazda nem törődött. Meghalt, sem szolgája, sem örököse nem maradt”.

A múltban leírtak, a Szentlélek szavai, értelme nem változik, de a figyelmeztetés a forrása itt már a szegletkőre mutat. Vegyük észre, hogy el vagyunk küldve, a bérbe kapott profánból, és Fejedelemségekből, és itt helyet kap a szakrális, hova visszatér az új beszélővel, a szolgálat eltöltött tapasztalataival, az idő új egységüzenetével, mivel újra tudjuk építeni a szegletkőre alapozva, a régi terepen az Országot.

24. üzenet. Hogyan érzékeltél engem.

Az első szeretet befogadó, és elfogadója a Szentlélek ajándékainak, maga is aki hitt. Lehet, hogy az emlék később egyoldalú magyarázatra ad okot, a szeretet tüze mégsem alszik ki. A jegyesség iránya ezért változó. Aki akarja azt látni fogja, hogy a szabad választásában, már benne van egy nagy lehetőség, mert van irgalom, és annak ellentéte. Egy olyan képzet az ellenség, ami szoborhoz hasonló, a szellemet ellenségessé teszi, mint a bukott angyalok között időt töltött hosszú időt. Nincs a fogadott gyermeknek képzete arról, hogy kap örökséget, vagy nem, és megosztó helyzetben nem is lehetséges, hogy a lázadó választása következmény nélkül marad. A Szentlélek befogadására, olyan fajta szabadság, mivel nem fog élni a képzeletében független ember, amikor a hozzá hasonlók is rendre ellene fordulnak. A bukott angyaloknak nincs világlátása, hiszen aki a hatalmi logika kiszolgálója, vagyis foglya, az a képzeleti fejlődés ellensége, nem lát magába. Akit ellenségek támadnak, és az önértelem rabja, azt nem érdeklik angyalok, és a bukottakkal sem számol. Ha idegen Fejedelemség köreibe került, és veszélyben él, nem tér meg, mert nem ismeri az irgalmat. A gondolati szabadságban égetve lámpásunkat, az ellenséges hatások miatt elfelejtjük azt a tényt, hiszen fel sem fogjuk a kárhozatot, ami a jóra törekvőt és a gonoszt is elérheti megosztó helyzetben. Egyazon bíró elé kerülve az ellenséggel, és azzal is aki ellenségessé tett. Kimegyünk a bíró házából a külső sötétségre, bent voltunk, de akinek mécsese kialudt hiába égette odabent, olaját mégis elhasználta.  Nem megy, és nem követi, akinek mécsese égve maradt, mert hiába nem égette. Vagy két ellenség közül az egyik bennmarad a bíró házában, várakozik és megvédi jogát odabent, a másik meg kizárja a védekezésből magát. Aki oktalan, és elmegy olajért, hogy világítson lámpásával a bírónak, amikor hazaérkezik a bíró a házába, már zárva lesz a kapu. A védekező bennmarad, és fel lesz mentve. Az ítélet ilyen.

Végső soron, tanítványokká tudunk lenni, akár felismerjük a képzeletbeli bíró házának igazságát, akár az Emberfiát ismerjük meg a Szentlélek által, úgy amint van. Ellenséges és a kereső ember is szenved, amíg nem lesz tanítvány. Itt van egy nagy különbség, aki az Ellenséget választja, az nem fog vágyni a Vigasztaló Szentlélek eljövetelére. A Szentírásban, az evangéliumot (örömhírt) hirdetve, az egyszerű tanítványok az Igazság Lelkén keresztül beszélnek, az első pünkösdkor, amikor eljön az ígértet, mint Vigasztaló lélek. Jeruzsálemben tartózkodókhoz szólnak, az ég alatt minden néphez, a tanítványok által az őket hallgatókhoz, mikor először tapasztalták a Szentlélek erejét, a nagy tanúságtétel közben. „Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani.” Sokan értették, hogy a lélek által van egység. A bűnben, maga a test lesz kényszeres önigazoló, amikor a szellem az önértelem szolgája lesz, és a világnak erre alapuló formáját titkolja. Az ítéletig lehet, hogy ezt a rejtőzködő természetét ismeri fel a bírói házban valaki. A Szentlélek rendre figyelmeztet az irgalomra. Szükséges, mert a világról mondottak kérdésében szabad akaratot hagy. Vannak hasonlók, olyanok is, akik különös világi képességet, elismerést szerezhettek, de a bírói házba nem érnek vissza időben.

Mélyebb világlátás nélkül lettem kereső, aki csak sejthette, hogyan érzékeli a világ, az egyébként kegyesnek mondott hatalmat. A világ uralma alatt élő embereket is szerettem. Néhány hetenként, azonban komoly szellemi válságot éltem át. Igazolni akartam, hogy élek, mikor képzeteim már nem is találkozhattak tapasztalati szóval és munkában fájdalmas volt, hogy az érzéketlenség a keresés hiányát jelenti. Ismétlődő válságokban, néhány órán át küzdöttem, valamilyen belső erő ellen. Évekig tartott, amikor a Lélek kijelentette, hogy a testemet rontó erők használják. Sajnálattal néztem az ellenség nehéz helyzetét, és akik különböző indokokkal kiléptek ebből a számomra egységesnek látszó térből, nem emlékeztettek hibámra. Amikor vándorlásom megszűnt a külső sötétségben, arra ébredtem, hogy a gonosz lélek birodalmában állandó harc van. Nevetséges helyzet, nehéz szabadulni.

Mikor keresés helyett, mégis hitre jutottam, már látomásos életet éltem. Új környezetben kellett megtanulni mi a valós, és mi a képzelt dolog. Azt, hogy mi a gonosz és mi a jó, azzal nem törődtem, hiszen nem voltam olyan szabad, hogy megengedhetem volna magamnak ezt. Erőm azonban maradt, ez a Szentírásra mutatott, arra a pillanatra, amikor Jézust földi élete során a Lélek erejével kiment a sivatagba, ahol megkísértette a gonosz. A kérdések megoldódnak, valahogy úgy, mint a sivatagban. Érzékelt engem a Szentlélek, és eredeti kérdésem arra irányult, hogyan szabadulhat meg valaki, ha szabadnak érzi magát. Nos, leírtam hogyan érzékelt a világ, majd azok fájdalmát is, akik később magukhoz öleltek.

23. üzenet. Az én korszakom távlatai.

A szilárd elmének, mint a kőnek van személyes és közösségi ideje, amikor nem érthető az élő kövek szava az kapcsolatban van az időkkel, a közösségi (épületes) és a természetes idővel, ami lelki természetünk szerint szólít meg. Az időben okság a jegyesség és a fogadott gyermeki állapot, és visszaható okság folytatása az időkben. A felnőttkor hajnalán, már nagyrészt maga választja a külső öltöztet az ember, és a lélek öltözetét csak kis mértékben. A nagykorúaknak egymás felé irányuló érzelmei és a kapott lelki ajándékok természetére meghatározó. Annyira, hogy amikor a hatalom logikája, vagyis civilizációja a rációban megmutatkozik majd meg, akkor hajlamos a hatalom megcsalt szellemgyermeke tagadni a benne is élő gyermekit. És lényeges, ha valaki az első szeretetre, a gyermekkorra emlékezni tud. Később egyre reménytelenebb vágyakozni majd, hogy gyermekké legyen, aki kővé lett. A korszaknak ígérete van, isteni gyermekségét elfogadja, vagy köve marad a kornak.  

Testi, szellemi és lelki dolgokban gondok viharjait élve, a „másság” tisztelete csak a lelki haldoklók azonosságát jelentené, vitézkedés sem tudja visszaadni a gyermekség magát vállaló erejét. Azt mondja majd sok felnőtt, hogy „meghaltam és mégis élek, ez jelenti, hogy felnőtt vagyok”. Az ilyen, hajdan volt bátor szívek könnyekig megható történeteiben beszélnek a mai kötelékeiről, az érzéketlen emberekről, de semmit arról, ami igaz. Azt, hogy örökség nélkül maradt gyermekei valakinek. Szó eshet arról mi kötözi szívüket, ahogy azon a „lelki gyermekekkel” átlépnének. Gondosan elrejthetik álarcuk mögé, hogy az Ellenségesben hisznek, irgalom nélkül.

Ugyan logikai ellentmondást, hogy az Ellenségesek között van alku, és az anyagi ember időtlensége éppen ez. Ha az időknek van kezdete és vége, számtalanszor belépünk és kilépünk az idő korlátjai közé, ahogy az időknek is van nyitható természete. Az időkben nehéz hitre jutni lélek nélkül, az időben ragaszkodunk az szellemi önértelemhez. Amíg a régi egység megtart, az új egységet ki kell alakítani. Mert a régi mellett a vakhit az időben növekszik, az időkben pedig a hitünk nem hagy időt a végidők felismeréséhez. A hajléktalan ember mellett elmenve, olyan marad a hit, mint egy nem kívánt, ki nem bontott ajándék. Van első és második halál. A szabadítás szükségszerű. Az utolsó idők után, nem lesz végtelen az idő. Úgy gondolják az ellenséges erők, hogy szabadok a táboron belül. Azok a háború kezdete előtt, meg persze a „vég után”. Aki szabadon választ az nyertes, mert nem a vesztett anyagban, inkább újonnan teremtett egység hitében nyer. Igyekezve időben hitre jutni, hirdetve lesz az evangélium a halottaknak is, ahogy az írásban olvasható.

Angyali közvetítő Halódó léleknek az önértelem szelleme mellé állva, az egységben, mint az első szeretetben, korunknak a gyermeki hit szavait, ami az örömforrást adja, és a nyertesek jutalma a szív élete. Az üdvösség kezdete a hit, mert ki is az Isten. „Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét. Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről jövendöltek. Töprengtek rajta, vajon milyen időpontra vagy milyen korra mutat Krisztusnak bennük működő Lelke, előre megmondva a Krisztusra váró szenvedéseket és az azutáni dicsőséget. Kinyilatkoztatást kaptak, hogy ne maguknak, hanem nektek legyenek szolgálatotokra azzal, amit az evangélium hirdetői most közöltek veletek az égből küldött Szentlélek erejéből. Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani.”. (1Pét 1,8-12).

Korszakom távlatait a Szentlélek segítsége ismerteti. Így szól a Lélek: „Szerettelek a kezdetek óta, mikor ajándékaimat nem becsülted. Azért ne kezdj hozzá hamar bővelkedni ismeretekben, mert az utolsó idők gyorsabban közelednek. Azok a próféciák, amiket halálod előtt hallasz, vagy olvasol, szívleld meg, és írd le gyorsan. Sokan várakoznak az időkben, és még többen vesznek el az időben” Érje meg az időket, aki ez egységben kapott hitet, az olvasásban értelmet, lelki ajándékot. Ámen.

22. üzenet. Az én testamentumom részei.

Az evangélium örömhíre, hogy aki végére jár a leírt szavaknak, az biztos támaszt talált a hídban, a folyóban. És a források felkeresésével, a Szentírásról beszélve, az ismeret erejében már van tudomása dolgokról, amint a következőkről is lesz az olvasónak. Ismét mondva, hallják meg, vagy mérlegeljék a végidőkről írtakat azok, akik által fogják megismerni, amit azokhoz írok, akiket a ma történő eseményekhez kapcsol az időkkel kapcsolatos ismeret hiánya. Mert a sugalmazás, ami a ma történő eseményekhez kapcsol szintén az időkkel kapcsolatos. Ne várjuk be, hogy zavar támadjon, hogy elvesszen az egység, ami a gyermekségben megvan. Fogadjuk el az új ruhát, ami érett emberhez illik.

Ahogy a bennünk lévő lélek eddig fohászkodott, éppen a gyermeki egység sajátos megléte miatt volt, és olyan módon maradt a szellemünk értetlen és éretlen, hogy csak sejtette, miként talál a lélek vigasztalásra. Ezek után fel lehet mérni, hogy a megpróbáló idők miért vannak, és az öröm miért fontos az elmének. Érlelés nélkül a lelki ajándékot nem ismerjük fel, hogy az személyre szabott, és milyen természetű. Amit evangéliumnak (örömhírnek) nevezünk, a vigasztaló szentlélek is Jézus halála és feltámadása után lett elküldve a tanítványoknak, ahogy a négy evangéliumot is akkor írták le. Amikor Jézus tanított, és gyógyított, a nép nem olvashatta még azokat. Amíg az Ellenségképet kivetítjük, vagy felfedezi magában valaki, mint egy szellemileg kifejlődő képzetet, az lelki érlelődés egy következménye lehet. A lélek vagy makacsul védekezik az ilyen szellemi hatással szemben, vagy az Ellenséges lélek benne is megvan, akár titokban tartja, vagy kérkedik ezzel. Mikor erősnek érzi magát a felnőtt, csak gyermek még, ha az Ellenségnek átadja a lelki halálra a testét. Az evangéliumot olvasva a megtérés az érett felnőttnek írt tanítás.

Találtam a többitől eltérő két kicsi követ. Az egyik egy titok feltárulásához vezet majd, ebbe már belé kerül megújult értelem szava, a másik közösség által kerül, a forrás felé vezető útra, mutatva az irányt a folyó hidjához és vissza. Az értelem a tűz szavait lefordítja a lélek erejében, a hit megerősödik, de nem múlik el a gyermekség. csak új ruhába öltözik. A Szentlélek biztatott, hogy írjam, amit mond, bátran adjam a fenti címet ennek az üzenetnek, hogy gondoskodni tudjon arról, hogy megnyíljak, és leírjam szavait, hogy állnak meg „Az én testamentumom részei.”, vagyis táruljon az evangéliumból, mikor írok.

A szavak lejegyzése okoz gondot, amikor megérint a Szentlélek sajátos dinamizmusa. Elmélkedtem, hogy miért engedett világos, titkokat tanító formában lejegyezni a korábbi írásokban. A kérdés hasonló a válaszhoz, mert amik most leírva vannak, azokra a Szentlélek olyan választ adott, melyeket le kellett fordítani, mint egy holt nyelvet. Mintha keveredne a jelen és múltidő használata, akár egy nagy háborúra történő utalás, és nem értettem, hogy ebben a háborúban minden ember meghalt már, és csak a maradék él még, vagy meghal az emberek egy része, és a többiekre a figyelmeztetés vonatkozik. Hasonlóan vagyok, mint azon emberek, akik egy üdvös eseményről olvasnak, és időben utána vannak már, így ismert eseményről olvasnak. Gondolva, hogy az esemény részletei hiányosak.

Következőkben azt a két gondolatot írom le, ami szükséges az írás folytatásához. Az emberek valamilyen formában meghalnak, mégis, amikor még élnek, nekik újat jelent az írás arról, hogy a háborúskodás korának vége, mert a halál "gondolata" előttünk lezárt kérdés. Másrészt, hogy a már megholt emberek ítéletre mennek, ez sem mond sokat, azoknak, akinek szelleme viszont erre a válaszra számít. Arra jutottam, hogy amikor a fizikai halálról van szó, akkor a kérdésről két eltérő vélemény van az emberek tudatában. Annak ugyanis, akiben elhal a lélek, mást jelent a megváltó halál, mint annak, aki érti a fizikai halál üdvös szerepét az élet után, és megint mást annak, aki küzd a szívében, mégsem szabad teljesen az életben, nem hisz, így nem keres jövőre vonatkozó ígéretet.

Van küzdelme a megterhelt lélekkel, aki elfogadja azt, ami hitre vezet, vagy hamis tudatban marad, tudva és megtévesztő szándékkal. A Szentlélek erre világít rá, hogy Úr van az életben és a halálban, figyelmeztet az írás tanulmányozására, egyrészt ezzel is bocsájtott el. Az új püspöknek a következő igét találtam, hogy bátorítsam a szabadítására: - „Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által”. (1Pét 4,6)

Új források fakadnak, új partok között lesz híd, és a föld ismét betakarja, amit belé vet a bizalom. Többértelműnek látszó gondolat ad választ az egység kérdéseire. Hogyan hirdetjük az evangéliumot a halottak között, ha az ítélet alá esettekkel együtt mi nem temetkeztünk el valamely módon? A Lélek önmagára reflektált, amikor "Az én testamentumom részei" címet adta az üzenetnek. Az építő kövek a részek. Az evangéliumok a kövekről is írnak, de a részletezés most tiltva van, a következő rövid időben. A gyermeket, a felnőttet is az önértelem, mint kő nyomja és emeli. Az Egy csak a Szentlélekben reflektál önmagára úgy, hogy amit az Ellenség elmozdít, az Egység általa képesek legyünk visszamozdítani. Nem hagyott kétségben azonban arról, hogy a következő kis időben a kövek megszólalnak.

21. üzenet. Mi végre jut az ember, ha önmagával elégedetlen.

Egyre tisztábban látom a következő megállóban várakozó dermedt embereket, a vonatról. Hozzám fordul egy vidám bliccelő, azt kérdi hová készülök. Mondom, hát oda megyek, ahova a többi felszálló készül. Az szép álom, mondja, és nevetnek a hátam mögött. Ahogy lassítva beérkezik a szerelvény, sok a leszálló, szakaszjegyük volt csak, ezen az ismeretlen, de gyönyörű cél felé vezető útra. Az jegy nélkül utazó bliccelő elégedetten megállapítja, hogy nagyon álmosnak látszom, és enni kezd. Mondom, hosszú út van mögöttem, és leszáll majd a vonatról maga is, minek örüljek. Kinevet: - én fel sem szálltam a vonatra mondja, én végállomáson vagyok. Majd sok felszálló utassal a vonat elhagyta az állomást. Álmodom, vagy elalszom újra, nem tudom, azt sem értem, hogy miért vagyok elégedetlen.

Álmodom ismét, mellettem egy nagy pofon csattan a semmiben, illetve ott, ahol eddig nem volt semmi, egyszerre történik valami. Tudom, hogy a nagy-bumm túlzottan régi történet, talán most ért ide a hang. Félálom, olyan állapot, mint régi fizika órákon volt, rengeteget jegyzeteltem. Egy jó emlék azonban megmaradt. Mikor egy végtelen hosszú képlet táblára került, öt perccel a szünetcsengő előtt, a professzor úr befejezte a témát, kérve a kollégákat, hogy absztraháljunk egy keveset. Vagyis, vonatkoztassunk el a témától. Hát ezt teszem most, gondolva arra, hogy a rejtélyes utazások, itt az életben rengeteg színes képzetet is kelthetnek. Olyat, amiről érdemes írni: hogy mi is a civilizáció, mire jó egy diploma, és Isten Országában, ahol arányaiban kevesen gyülekeznek emberek, hol van különbség és hasonlóság. Egyenértékű képzet félálomban a végállomás, ahol utasok tódulnak a vonatra, azzal ami nem egyezik a fizika óra témájával, hogy mi végre csattant a pofon a semmiben.Fekete fehér ez a kép, mégis tovább pergetem utazásomat, ilyen formán, ahol az álomban töltött idő miatt talán nem érek célt.

A bakter, a vonatvezető, a kalauz az úton, csak rajzfilm figurák, vagy változó színes alakok. Nem volt róluk szó az utazási tájékoztatóban, de színesedhet a kép, elképzelem. Kik ők személyesen? A bakter a vonatvezető és a kalauz személyiség, a profán világban mindhárman egy külön érdekes világ, vagy mint teremtmények, álmukat bevégzők ők is. Olyanok, mint az a bliccelő egyszeri utas a történetben, aki azt mondta, hogy nem is szállt fel a vonatra. Az egész világon dzsungelharc folyik az önértelemben, és azon kívül, ténylegesen. Mit mondana a boldogság-kalauz, ha kérdezném, hogy tanulmányaim célja a diploma megszerzése volt, vagy a transzcendens önreflexió pillanatainak élvezete, a tanulástól történő elvonatkoztatás öt percei az értékesek. Kérdés lett később, hogy az elme boldogsága hol folytatódhat. A képzelet végállomás után félálomban?

Mire gondoljon a boldogságra kész elme, ha utazni készül, és már csalódott a tudata, ami megalázza a szívet, a vérkeringés motorja elrontott gondolatok helye. Mi végre kezd a mérges szív gondolkodni, az agy rendszeres önigazolásba. Lehet, hogy a gondolkodás helyett az elvonatkoztatás lenne a jó témánk? Elégedetten az ember felül a szellem kisvasútjára, ahol hiába számol a viszonylatokkal, a bakterral, a kalauzzal és a vonatvezetővel, mert csak rémült utas akar lenni. Persze, mert az agya kompenzál, a szív szellemvasútján azt mondja: őrült, aki másként gondolkodik, a civilizáció már túl bonyolult, és a vasúti szolgálattevők gyengén fizetettek. Ilyen világ, olyan Ország, agyának a globális világban, a maga kicsi szíve diktáljon.

Egymásra gondoljon bablevesében két galuska, és táguljon a gondolkodás belső tere. Éppen a hatalmasok és rabtartók temetőjéig. Nincsenek ám sírok itt, nagy kondérban főzik a birkát ezen az állomáson, viszont rengeteg felszálló új utas van. Az Öt perces elvonatkoztatás vége, kicsengetnek. Itt kezd a boldogtalanság, az önmagunkkal való elégedetlenség, az egymás minősítése, az árnyékos oldal fénye világítani. Jézus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet”. Marad tíz perc a hangos folyosón, ennyi idő elég, hogy az az evangéliumban az Ige kiérlelje a mondat értelmét. Mi végre, és hol leszünk elégedett fogadott gyermekek, világ egy szegletén?

20. üzenet. Hajléktalan Ember a globális térben.

Hová mész ember? Itt bódéváros épül a plakátok alatt a bedeszkázott időtlen kertekben a papírkartonon festmény árulkodik, konzervál életre szült világokat. A kilépőt hamisan ítéli meg a képzelet, ami belül a sötétségbe világított, szemünk fénye, és hatalmi vakság miatt fehér botot kap. Talán a gyermekkor hajnala leste a szülei ágyánál, amire ébred, és hogyha újra gyermek lehetne, látna újra angyalokat is. Aki felébredne, megfejtené az álmot szívesen, ha kérnék. Régi úton menve az idő, hallanánk az ébresztő szavát. Süketen a kérdezésre, hiába mondaná az alvó, hogy az új életünk nem álom lesz. Zárt szemekkel a fényes szemű tévelygőkre mutat a plakát, ilyenek. lesztek. Akik néznek csukott szemmel, ezt tudják. Múltunkban egymást nézve haladnánk hajlék nélkül, ébresztgetnénk egymást.

Borús múltban nyitnak régi hősi szárnyakat a végek, bedeszkázott, csendbe rokkant, vakablakra nyíló szemeknek világít az éji fény, az időkben az emlékek kirajzanak. Látogatott tereken szalad a sivatagi ördögkerék, és ahol az idő erőtlen szavai gördülnek pályákon, a káosz közepe felé. Melegebb, időtlen kocsmai huzatban majd ébred a ráció, egyenes derékkal jár haza a sivatagi nép, a homokon gonosz gazdának árnyékképe kíséri azt, aki pakolja rőt micsodáit. Angyal nyugszik már elpostázott írásokon, a hajléktalan is fényes szolgaságba mehetne, mégis szabadságot hazudik. Csapkodó madarak keresik a magot, az éjjel búgó repülők, a világhatalom kicsikéi tollászkodnak. Micsoda szomjúságot lök ki ajtaján a kocsma. Látják vadászni a sivatagi palotakert baglyait. És látják, éhes szájukba béna karjaikkal tömködi az ételt, aki könyököl majd üres ablakkereten a szoba közepén- És a holtában hajléktalant, ha az ébresztő egységben, az ország útjára lép.

Ha az elszigetelt belső világ a hatalom temetőjéig tágul ki rendre, akkor holnap is régi mondásokkal temetik az új rabtartókat. A lerontásnak a végeken nincsenek sírjai. Ritkán járnak itt, ha nincsenek az Országnak járt útjai a végekhez, a fényhozó a vakablakig, és nem kifele, aminek értelme van, nem oda vezet. Az eltévedt kos ezen tájon egyedül marad, emlékben élő hajdani nyáj viszi az eltévedt bárányokhoz. A pásztor a temető felé menet, a járt úton eltévedt bárányokat talál, itatóhoz vezeti, füves legelőre tereli. A félelmetesnek mondott egykedvű ember is meglátja, hogy elkísért útján az eltévedt bárány. Az Egy nyáj, a levágásra szánt juhok is keresik és megtalálják egymást, és pásztorukat. A haszontalan ideák rendet vágnak a sivatagi bódéváros palotakertjeiben. Tegnap lett leírva, hogy amikor kimegy a gonosz lélek az emberből, kieső helyeken jár, szabadon, és inkább vesz magához hét másik embert, magánál gonoszabbakat. Állapota ennek az embernek rosszabb lesz, mint volt. Aki figyel azt „hajléktalan társaink” eltévedt bárányokként érik utol.